Falusi CSOK folytatás 2024-ig

Már egy ideje tudni lehetett, hogy a Falusi CSOK támogatás egészen 2024-ig velünk marad, az erről szóló rendelet pedig már a Magyar Közlönyben is megjelent. Ez tartalmaz egy apró, keveseket érintő módosítást, ám ami ennél fontosabb, frissült a Falusi CSOK-kal érintett települések listája is.

A Falusi CSOK összege

A Falusi CSOK összege vásárlás és egyidejűleg bővítés/korszerűsítés esetén:

– 1 gyermek: 600 ezer forint
– 2 gyermek: 2,6 millió forint
– 3 vagy több gyermek: 10 millió forint

A Falusi CSOK összege meglévő lakás bővítés/korszerűsítés esetén:

– 1 gyermek: 300 ezer forint
– 2 gyermek: 1,3 millió forint
– 3 vagy több gyermek 5 millió forint

Kik igényelhetik a Falusi CSOK-ot?

Alapvetően a CSOK (családi otthonteremtési kedvezmény) személyi feltételeit kell teljesíteni, vagyis igényelhetik élettársak, házastársak, valamint gyermeküket egyedül nevelő szülők egyaránt. Jövőben születendő (vállalt) gyermek után igényelt támogatást csak házasok igényelhetnek, amennyiben az igényléskor legalább az egyik fél még nem töltötte be a 40. életévét.

Kérjen tőlünk segítséget!

Vegye fel velünk a a kapcsolatot ha egy nyugodt életet szeretne biztosítani családjának.

+36 (30) 827 6420+36 (70) 637 2688
greenlakopark@gmail.com